Ugye, a nő is ér – legalább – annyit, mint a férfi? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Dénes András   
2011. március 22. kedd, 16:07

Faltusz Viki, aki korábban is írt már a honlapunkra, most három remek cikket tett le az asztalra, a Magyar Labdarúgó-szövetség február végi konferenciájáról. Miután a „szerintem” rovat blog, alapvetően vélemény műfaj, tulajdonképpen arról is írhatnék, milyen öröm a női futball számára, hogy van Faltusz Vikije – nyelvvizsgákkal, diplomával rendelkező szakembere. 

Talán nem kisebbítem azzal Viki „érdemeit”, ha úgy fogalmazok – inkább az a fontos, milyen „buták” vagyunk mi, női futball-vezetők, akik nem aknázzuk ki eléggé, hogy közöttünk élnek a közös szerelmet magukénak érző, a női futballt fontosnak tartó szakemberek, pontosabban szakember nők. Soha nem jutott még eszünkbe, hogy ebben is egyesítsük erőinket, keressük közösen, mi mindent találunk a játékosok között. Biztos vagyok benne, a szakág nagyon fiatal átlagéletkora mellett is számos szakember, vagy szakember-jelölt futballozik.
A győri megbeszélésen sokat beszéltünk a liga fontosságáról, tegnap végre el is készültem egy alapszabály-tervezettel – bízom benne, hogy a csapatok érdekérvényesítését összefogó egyesület – amely persze nem önmagában működőképes, azt nekünk kell megtölteni tartalommal – erre is kínál majd megoldást.
No, de elkanyarodtam az eredeti témától. Ha Viki el is vette a kenyeremet Futballfórum-ügyben, azért egy fontos „újdonságra” szeretném én is felhívni a figyelmet. Egyrészt annak, aki még nem tette meg, érdemes végigböngésznie Csányi Sándorék tízéves stratégiáját, számos pontok rábukkan benne a női labdarúgásra.
De, ami talán ennél is érdekesebb, az Orbán Viktor beszéde volt. Talán nem szégyen, ha eljön a miniszterelnök egy futballfórumra, a magamfajta öregember inkább csak amolyan „Hajrá!” típusú, lelkesítő szózatra számít. Ezzel szemben, olyan paradigma-váltásról számolhatok be, amelynek, meggyőződésem szerint, főként az arányokat tekintve, a női labdarúgás lehet a legnagyobb nyertese.
Orbán Viktor, a beszédében igyekezett választ adni arra a – lényegtelen, hogy kimondott, vagy ki nem mondott – kérdésre, mit keres a miniszterelnök a futballfórumon? Mi köze a kormánynak a labdarúgáshoz? Persze azon túl, hogy magánemberként szereti, több tagja meg műveli is…
Orbán válasza az, hogy a magyar kormány nem kívánja „megvárni”, amíg a gyógyítást kell finanszíroznia, célszerűbbnek látja az egészségmegőrzésre, a betegségmegelőzésre költeni. A sportra, és annak legnagyobb szeletére, a labdarúgásra pedig úgy tekint, mint az egészségmegőrzés leghatékonyabb eszközére. Ezért kívánja növelni a sportolók számát, költeni a sportolási feltételek, mindenekelőtt a sport infrastrukturális helyzetének javítására.
És, itt kerül képbe, a női labdarúgás is. Ugye, célunk az, hogy a lányok, a nők is egészségesek legyenek? Ugye, nem hagyhatjuk, hogy az ő életük mozgásszegény maradjon? Ugye, a nő is ér – legalább – annyit, mint a férfi?

Hozzászólások
hungaria   |2011-03-22 19:14:48
IGEN TISZTELT FŐSZERKESZTŐ ÚR!
VÉGRE VALAMIBEN EGYETÉRTHETÜNK,IGEN JÓ ,HOGY VAN EGY VIKIJE A NŐI FOCINAK!

NEKEM NAGYON TETSZIK ,HA EGY HÖLGY FOCIZIK ÉS MÉG A NŐI FOCIHOZ IS ÉRT,SŐT MEGOSZTJA VÉLEMÉNYÉT IS.

HIGGYE EL KEDVES FŐSZERKESZTŐ ÚR ,HOGY VIKIHEZ HASONLÓAN TÖBB NŐI FOCIBAN TEVÉKENYKEDŐ HÖLGY VAN AKIK HASONLÓAN IGEN KÉPZETTEK CSAK NEM TÁMASZKODNAK RÁJUK ELÉGÉ A ILLETÉKESEK!

A ÚJ MLSZ VEZETÉSE ÉS A KORMÁNY SPORTBARÁT EZ NEM VITÁS,DE KÍVÁNCSI VOLNÉK ,HOGY EDDIG MIT TETTEK PÁR HÓNAP ÓTA A NŐI FOCI ÉRDEKÉBEN MIBEN TUDTÁK SEGÍTETENI A NŐI FOCI CSAPATOK MUNKÁJÁT.

KONKRÉTAN KÍVÁNCSI LENNÉK ERRE ÉS ARRA IS MIK A KÖZÉP TÁVÚ TERVEK A NŐI FOCIBAN AMI LÉNYEGESEN SEGÍTENÉ A KLUBOK MINDEN NAPJAIT.

EVVEL KAPCSOLATBAN FŐSZERKESZTŐ ÚRNAK VOLT TAVALY EGY IGEN JÓ ÍRÁSA AMI SEGÍTHETNE EZEK DOLGOK MEGOLDÁSÁBAN ,DE AZÓTA SEMMIT NEM HALLUNK RÓLA,SEM AZT ,HOGY MI LESZ EBBŐL ,VAGY MIÉRT NEM LESZ EBBŐL SEMMI.

NOS ÉN AZT TAPASZTALOM ,HOGY A WESSELÉNYI-A NCA,ÉS EGYÉB SPORT PÁLYÁZATOK KIÍRT ÖSSZEGE LÉNYEGESEN KEVESEBB MINT IDÁIG VOLT!

KÍVÁNCSIAN VÁROM A ÖN VAGY VIKI ESETLEG MÁS VÉLEMÉNYÉT KONKRÉTAN HOGYAN LESZ - LEHETNE A NŐI FOCI CSAPATOKNAK JOBB.

ÉN ANNAK ÖRÜLNÉK ,HA MINÉL TÖBB JÓ HÍRT HALLANÁK S NEM ÍGÉRETEKET ,HOGY ÍGY LESZ MEG ÚGY LESZ .

JÓ VOLNA ,HA MÁR NEM MOSTOHA GYEREKKÉNT KEZELNÉK A NŐI FOCI!

HA NEM SZÉGYENLŐS A TISZTELT FŐSZERKESZTŐ ÚR TALÁN LEÍRJA A TÉNYEKET ,VAGY A HÉTVÉGI MTK -HALI MECCSEN SZEMÉLYESEN ELMONDJA!

TERMÉSZETESEN EZT NEM ÖNÖKNEK KELL MEGOLDANI ,DE MIVEL ÉRDEKLI ÖNÖKET A TÉMA ÉS EZ NAGYON JÓ ÉS HASZNOS TALÁN MÁST IS ÉRDEKELNE A ÖNÖK GONDOLATAI.




A VIKINEK GRATULÁLOK CSAK ÍGY TOVÁBB HAJRÁ NŐI FOCI HAJRÁ LÁNYOK
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó írhat a cikkhez.

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 

legfrissebb

kapcsolat

  Szerkesztőségi e-mail:   szerk@noifoci.com
  Technikai adminisztráció:   admin@noifoci.com
Hirdetés
Hirdetés