|
 Hölgyek esetében általában tiszteletlenség a kort emlegetni. Tóth Ágnes azonban ebben is kivétel – mint mondja, nem foglalkoztatja, hány éves, egyszerűen csak szeret focizni.
– Hogyan, hol, miért kezdődött? Miért éppen a focit választottad?
+ A hetvenes évek közepén, a játszótéren, a fiúk között kezdődött… Igazolt futballista 1985-ben, a Renova csapatában, Tóth Ferencnél lettem. A választást „magyarázza”, hogy az a pálya volt a legközelebb a lakásunkhoz. Elég későn – 19 évesen – kezdtem a focit, hat kemény év kajakozás után úgy döntöttem, hogy ebből elég volt, jöjjön egy kis játék. Az egykori kajakos edzőm mondta egyszer: a foci az nem sport, az játék. Hát ezért…
– Melyek voltak a karriered állomásai?
+ Sok csapatban megfordultam, de ezek nagy részét sajnos már csak hírből ismerjük. A Renovában kezdtem, Tóth Feri után Bencsik László volt az edzőm, majd utána a Tipográfiában játszottam fél évig Kovács Imre irányítása alatt, de az a csapat sajnos fél év múlva anyagi nehézségek miatt megszűnt. Átigazoltam a Feminába, ott a második-, majd az elsőcsapatba kerültem, Teschner Emil bácsihoz. Húsz éve, 1989-ben nyertem először bajnokságot az NB I-ben a Feminával. Sajnos egy súlyos sérülés, majd gyermekem születése szüneteltette pályafutásomat, így három év kihagyás után tértem csak vissza a Pepita Sárkányok csapatába - már nagyon hiányzott a játék. Innen Virág Iván hívására igazoltam a Hungária-Viktóriához, majd következett az Irisz S. C. Agárdi Laci vezetésével. Jelenleg a Taksony-Bíró-kert-MODEX Busz SE játékosa vagyok, ahol nagyon jól érzem magam, itt Dombó Jánossal dolgozom együtt. Minden korábbi edzőmnek és támogatónak nagy köszönettel tartozom.
– Mennyit tudsz még manapság vállalni az edzéseken, a meccseken? Hogyan tartod a lépést a "gyerekeiddel"?
+ Edzeni a mai napig nagyon szeretek, amikor csak tehetem, ott vagyok a tréningeken. Meccsek? Ahogy az edzőm szokta mondani: már csak 45 perces játékos vagyok… Taksonyban a fiatalokkal szeretek együtt edzeni, hál’ Istennek, vannak közöttük nagyon tehetséges játékosok. Futóversenyt már nem rendezek velük, de szeretek küzdeni ellenük, ők pedig szeretnek engem „cukkolni”.
– Tervezed a jövőt? Lesz-e szereped a női futballban három, öt, vagy tíz év múlva?
+ A jövőmet nem tervezem, amíg jól esik a mozgás, addig mindenképpen szeretném csinálni. A hétvégi hosszabb utazásokat már nagyon nehezen viselem, és, ha meccsekre nem is, de edzésre le fogok a továbbiakban is járni. Előbb-utóbb gyarapítani fogom a taksonyi „hobbisták” csapatát, mert focizni a mai napig imádok.
– Van hiányérzeted a pályafutásoddal kapcsolatban? Vagy jó volt ez így?
+ Ha leperegne életem „focis” filmje, azt mondanám rá: nekem tetszett. Sok élményt, utazást, örömöt, de egyben bánatot is adott, vegyesen, mindenből jutott. Voltak mélypontjaim, de azokon előbb-utóbb mindig átlendültem, illetve átsegítettek. Nem a fizikai részével volt gondom, inkább lelkileg, mentálisan kellett segíteni. Sosem érdekelt a korom, mindig a legjobbat akartam kihozni magamból és a legjobb játékot akartam nyújtani. Az edzőim és csapattársaim majd megítélik, mennyire sikerült ez nekem. Ha már egy ember példaképeként említ, már megérte.
– Emlékszem, vagy két éve egy akkor NB I-es edző, nem mellesleg az U17-es bajnok edzője, egy internetes interjúban téged nevezett a példaképének. Meglepett? Jól esett?
+ Példaképnek lenni jó! Meglepett, de nagyon jól esett. Köszi Orsi!
– Összeállítanál egy "álomcsapatot" a hajdani játékostársakból?
+ Kiss Mari – Főfai Timi, Kiss Lászlóné, Buj Emese, Papp Annamária – Oroszki Ildikó, Bárfy Ági, Nagy Tünde, Bilicsné Kerekes Anikó – Kern Edit, Bökk Katalin.
|
