|
 Elbert Gábor, az MLSZ egykori főtitkára rendszeres látogatója a bajnoki, és válogatott mérkőzéseknek. Vele beszélgetve azután kiderül, nem „csak” szurkoló, hanem a szakágat tökéletesen ismerő, ízig-vérig szakember.
- Az MLSZ főtitkáraként is rendkívül jóindulatúan, segítőkészen állt a női labdarúgáshoz, és ez azután sem változott, hogy távozott a szövetségtől. Mi az, ami megtetszett önnek a női szakágban?
+ Talán az első elnökségi ülés volt, amelyen részt vettem, amikor - már nem emlékszem, mi volt a téma - szóba került a női labdarúgás és láthatóan nem okozott különösebb izgalmat az elnökségben, azt éreztem, nincs gazdája. Magamra vállaltam a női focit, és, ha valamit vállalok, azt igyekszem tisztességgel megoldani. Korábban tizenkét évig vezettem a Magyar Fallabda (Squash) Szövetséget. Onnan volt már némi tapasztalatom, rutinom abban, hogy hogyan lehet felépíteni egy kis sportágat. Először ennyi volt a motiváció. A sportágat onnan ismertem, hogy volt néhány tanítványom - eredetileg testnevelő vagyok -, akik lány létükre futballoztak.
- Miben tudta -főtitkári korszakában-legjobban segíteni a női labdarúgást?
+ A legfontosabbnak azt tartottam, hogy legyen rend, legyen rendszer. Az első hónapokban összeállítottunk egy sportágfejlesztési stratégiát, hogy legalább azt lássuk, melyek az alapvető problémák, merre kell elindulni. Hasonlóképpen fontosnak éreztem, hogy megszűnjön a megosztottság, ezért igyekeztem egy asztal köré leültetni mindenkit, akit akkor én ismertem a női labdarúgásból. Egyértelmű, hogy ha nem tudunk együtt gondolkodni, dolgozni, hanem a harcok, a széthúzás emészti fel az energiákat, akkor nem lehet előrelépni, mert a női labdarúgás egyelőre csak nekünk fontos.
- Rendszeresen feltűnik női bajnoki és női válogatott mérkőzéseken is. Ki lehet jelenteni, hogy legalább annyira szereti a női labdarúgást, mint a férfit? Fel sem vetődött, hogy az MLSZ-től való távozása után hátat fordítson a női focinak?
+ Az nem vetődött föl, hogy hátat fordítsak a női labdarúgásnak, mert nem szeretek félbehagyni semmilyen munkát, ha nem muszáj, és az Universiadén nagyon megszerettem a csapatot. Azt hiszem, pontosan ugyanúgy nézem a női bajnokikat is, mint a férfiak küzdelmeit: személyekhez kötődöm, nem drukkolok egyik csapatnak sem.
- Az MLSZ vezetőinek többségéről az elmúlt években-évtizedben olyan kép alakult ki, hogy nagyon hanyagolják a női labdarúgást. Hivatalba lépésekor érezte, hogy emiatt kétkedve fogadták a női csapatok vezetői? Könnyen sikerült megtalálni velük a kontaktust? Mennyire tekintette őket partnernek?
+ Meggyőződésem, hogy nem lehet másképpen dolgozni csak, ha partnerként kezeli az ember azokat, akikkel együtt kell működnie. Azt gondolom, sikerült jó hangulatban, tárgyszerűen együttmunkálkodnunk akkor is, amikor vitatkozni kellett, vagy nem értettünk valamiben egyet. Fontos, hogy a vitában az érvek ütközzenek és ne az emberek!
- Úgy tudjuk manapság menedzserként, dolgozik. Miben segíti mostanában a női labdarúgást?
+ Valóban csináltam/tunk egy céget, amelynek az egyik profilja futballisták menedzselése. Sikerült levizsgáznom a FIFA előírásai szerint, így rendelkezem FIFA-játékosügynöki licence-szel. A női labdarúgásban elsősorban barátként próbálok segíteni a lányoknak. Jó érzés, hogy akadnak jónéhányan, akik bizalommal fordulnak hozzám, amikor lelki gondjuk van, vagy az iskolában akad elintézni való, esetleg átigazolási terve van valakinek. Mindig a gyerek a legfontosabb, azaz - bocsánat - a játékos!
- Miként értékeli női labdarúgásunk jelenét és jövőjét? Mi az, ami jól működik és mi az, ami sürgősen változtatásra szorulna?
+ Hiszem, hogy ha a női kézilabda ilyen népszerű tud lenni Magyarországon, akkor van esély arra, hogy egyszer a női labdarúgás is elfogadott, szeretett sportág legyen. Ennek titka nem más, mint az, hogy mindenki a saját területén megtegyen mindent és a szereplők ne egymással foglakozzanak, hanem a saját dolgukkal. Össze kell fogni, a vitákat zárt ajtók mögött lerendezni és kifelé egységet, erőt mutatni. Futballszakmai elemzésbe - bár nekem is szakmám - nem illendő belebonyolódnom.
- A sportágon belül egyre többen aggódnak amiatt, hogy több vidéki NB II-es csapat jövő évi indulása is veszélybe került. Mennyire valós ez a probléma, mit tenne ön e veszélyeztetett klubok vezetőinek a helyében? Amennyiben bármelyik csapat vezetője megkeresné, hogy menedzseri minőségében mentse meg az anyagi ellehetetlenítéstől az együttest, elvállalná?
+ Sajnos a rendszerváltás óta általános jelenség valamennyi labdajátékban, hogy még korábban nagyhírű klubok csapatai is megszűnnek. Ez a folyamat a gazdasági válság okán újra felerősödött. Olyan feladatot soha nem vállaltam el, amit nem tudok megoldani. Nekem nem szakmám az, hogy szponzor, vagy mecénás legyek. Ha ez nem hangzik nagyképűen, akkor sportvezetőnek, sportszakembernek tartom magam, ami, ha tetszik más, ha tetszik, összetettebb feladat. Tehát olyat biztosan nem vállalnék el, hogy csak pénzt szerezzek valahova.
- Tapasztalt sportvezetőként nem vetődött fel önben, hogy valamelyik női labdarúgócsapat vezetésében szerepet vállaljon?
+ Szerintem kevés férfiember van, aki ne álmodozott volna gyerekkorában arról, hogy van egy saját focicsapata. Van, aki felnőttként olyan anyagi helyzetbe kerül, hogy meg is valósíthatja az álmát. Egy igazi jó csapatot csinálni, a háttérben is jó csapatot kíván meg. A legfontosabb, hogy olyan szellemiséget, hangulatot lehessen kialakítani, hogy az ember büszkén tartozhasson a csapathoz és mindenki otthon érezze magát egy olyan sport-családban, ahol jó lenni, ahova jó tartozni. (Szerencsére látok ilyen csapatot...) Jelenleg azonban - azt gondolom - többet tudok így segíteni a lányoknak, akár az egész sportágnak, mintha letenném a voksomat egy csapat mellett.
- A női válogatottról is essen néhány szó. Vágó Attila együttese nagyszerűen szerepel a vb-selejtezőkön és fiatal csapatunknak még akár a csoportelsőségre is lehet sansza. Meglepte önt a jó szereplés? Minek tulajdonítja ezt?
+ Tavaly nyáron láttam játszani először a válogatottat, Szlovéniában egy barátságos mérkőzésen. Az akkor mutatotthoz képest játékban hihetetlen sokat lépett előre a csapat és ez egyértelműen Vágó Attila érdeme. Meggyőződésem, hogy az eddigi eredmények - amelyek minden várakozást felülmúlnak - elsősorban annak köszönhetőek, hogy ez a társaság csapatként tudott működni pályán és pályán kívül egyaránt. Ha ezt az értéket meg tudja tartani (újra tudja építeni) a kapitány, akkor láthatunk még csodákat a magyar válogatottól. Azt el kell ismerni, hogy csoportbeli ellenfeleink (Románia, Ukrajna, Lengyelország) sok tekintetben előttünk járnak: a kondicionális képesség terén erősebbek, több játékosból választhatnak, akik ráadásul hétről hétre kemény mérkőzéseken edződnek. Velük csak csapatként vehetjük föl a versenyt, de úgy fölvehetjük!
- Vágó Attila többször is hangsúlyozta, hogy a vb-selejtezők sikeréhez az is hozzájárult, hogy előtte az Universiadén olyan játékosokat is ki tudott próbálni, akiket később be tudott építeni az együttesébe. Az Universiadén való indulásunkban ön elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ezek után egy kicsit magáénak érzi a sikert?
+ Azt gondolom, hogy annak elérése, hogy legyen magyar labdarúgó-válogatott az Universiádén, az egész magyar futballnak fontos volt, hiszen ezzel is bizonyítani lehetett, hogy a tanulás, a tudás, a kiművelt emberfő és az, hogy valaki focista is, nem zárja ki egymást. Belgrádban a lányok példamutatóak voltak, akikre az egész magyar küldöttség büszke lehetett. Jó hírét vitték az országnak, jó hírét vitték a női focinak. A siker az övék!
- Csányi Sándor személyében új elnöke lesz hamarosan az MLSZ-nek. Az új MLSZ vezetés véleménye szerint miben tudná legjobban segíteni a női labdarúgást?
+ Az MLSZ odafigyelésbe és természetesen pénzzel tud sokat segíteni, de erre csak akkor számíthat a női szakág, ha kifelé egységes, erős képet mutat. Az egyéni érdekek előtérbe helyezése esetén csak problémát lát benne minden vezető. Tehát: elsősorban rajtunk (ha magamat is idetartozónak tekinthetem) múlik az, hogy mennyire veszik komolyan mások a női labdarúgást!
|
